Főoldal BLOG New Holland gépek New Holland gépek nélkül nálunk az extrém időjárás nyerne!

New Holland gépek nélkül nálunk az extrém időjárás nyerne!

12. 07. 2021 , AGROTEC Magyarország Kft.

A növénytermesztésben a siker 50%-ban a gazda tudásán és a gépeken, 50%-ban pedig az Úristen jóindulatán múlik, hiszen még a csúcstechnológia sem tud az időjárás szeszélyeitől 100%-ban megvédeni. Vetési Gábor New Holland márkanagykövet szerint ma, a magyar mezőgazdaságban legalábbis így áll a helyzet.

Sőt, elnézve az elmúlt évek extrém időjárását, aki nem jól választ gépmárkát, annak még ennél is kisebb az esélye a nyereségre a szezon végén. Nem véletlen, hogy ő már 2 évtizede a New Holland traktorokra és kombájnokra esküszik. Ezek ugyanis képesek megbirkózni Jász-Nagykun-Szolnok megye kemény, kötött földjeivel, miközben tudásuk és erejük ellensúlyozza a klímaváltozás negatívumait is a határban. A növénytermesztés kihívásairól, szépségeiről és a New Holland gépek gyakorlati tudásáról kérdeztük 10 traktorból és 3 CX kombájnból álló gépparkjánál.
 
 

A hosszú tengelytávú New Holland traktoroknak a kötött föld se kemény feladat!

Vetési Gábornak vérében van a növénytermesztés. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazda egész családja generációk óta a mezőgazdaságból él, ami ma 270 hektáros családi gazdaságot, állattartást, valamint vállalkozásukban bérmunkával, szolgáltatásban megművelt, több mint 1000 hektáros földterületet jelent. A flottában jelenleg 10 erőgépet, 4 betakarítógépet, 2 rakodógépet találunk, miközben 20 ember dolgozik Vetési Gábor keze alá. A gazdálkodó szerint fontos, hogy tudatosan válasszon erőgépet, munkagépet a gazda, de univerzális megoldásokkal ő sem szolgálhat. Azt viszont tudja, mi kell az olyan kemény, kötött földek talajmunkáihoz, mint amikkel a gazdaság központjának helyet adó Kétpó község körül is találunk.

Az itteni földekre hosszú tengelytávú gépeket érdemes választani, ez biztosít ugyanis olyan nyomatékot, stabilitást, ami esőben vagy aszályban képessé teszi a traktorunkat arra, hogy megbízhatóan, szépen dolgozzon. Ezt tapasztalatból mondom: a rövid tengelytávú gépekkel hiába kísérletezünk, ezekről a földekről gyakorlatilag „lepattognak”.  De, ha valaki egy megfelelő New Holland modellel vág bele a munkába, nem lehet oka a panaszra. Meglesz az átütőerő és a mostani precíziós felszerelésekkel a tudás is, hogy nagy területteljesítménnyel, gazdaságosan érjen el bő termést. Mi a térségben nagy területen végzünk bérmunkát a szántástól a betakarításig, majd’ 2000 hektárt integrálunk is. A gépparknak ehhez a legjobbat kell nyújtania, igazolhatóan. Nekünk a célra az elektronikus flottakövetéssel felszerelt New Hollandoknál nem kell jobb.”
De Vetési Gábor szerint van még egy nagyon fontos jó tulajdonsága is ezeknek a gépeknek, amit már az elején érdemes kiemelni  –  ez pedig a kényelem.
30 éve dolgozom a mezőgazdaságban, a munka próbára teszi az embert fizikailag is. Így egy ülésnek, rugózásnak, zajmentes szigetelésnek kemény feladat, hogy mindezt feledtesse. De ma egy New Holland ülésében olyan csend fogad, ami képes erre.
Az alföldi gazda további 2 dolgot vesz még a sor elejére a New Holland gépek estében: a teljesítményükkel képesek ellensúlyozni a mai extrém időjárás kihívásait, felszereltségükben pedig szerencsére egyre több az olyan okos megoldás, amikkel kivédhetőek az emberi hibák.

Ma az időjárás óriási kihívás a gazdáknak. Azt szoktam mondani, hogy a növénytermesztési munkából 50% rajtunk és a gépeken, 50% az Úristenen múlik. De a tavalyi év után szívem szerint ma már 70%-ot írnék az égiek javára.  Először a belvízzel kellett megküzdenünk, majd alig volt egy lélegzetvételnyi szünet, jöttek az özönvízszerű esők és a jégverés. A megbízható gépkezelő is egyre kevesebb.”
Így Vetési Gábor hangsúlyozza, egyetlen kiút van a gazdáknak: egyre nagyobb teljesítményű gépeket vesznek. Ezekkel kiváltható a munkaerő, míg a területhatékonyság miatt az se gond, ha a feladatokra végül kevesebb idő marad.
New Holland gépek nélkül nálunk az extrém időjárás nyerne, épp ezért bízzuk a munka dandárját a New Holland T8-asra, illetve van még egy T9-esünk is, amit most újíttatunk fel. Ezeknél számunkra a megbízhatóság is fontos szempont, hiszen egy traktorral 6-7 évre tervezünk, utána cseréljük újabb modellre. Az is lényeges, hogy építsünk az olyan modern technológiai megoldásokra is, mint a precíziós gazdálkodás kelléktára. A márkakereskedő AGROTEC Magyarország részéről Cs. Tóth Zoltán, a területi értékesítő a tanúja, hogy ezektől nagyon tartottam az elején. De azután láttam, hogy az RTK korrekcióval, automata kormányzással tényleg tízezres léptékben csökkenthetőek a hektárköltségek. Hiszen nincs átfedés, duplavetés. Így ma már minden traktort egyből gyári precíziós felszereltséggel vásárolok meg. Hasonló okokból kedveljük például a fokozatmentes váltót is a New Hollandoknál. A gépkezelőnek kényelmes, nekem olcsóbb, a gépnek optimális megoldás. Kizárja ugyanis – csúnya szóval – az „emberi hülyeséget.” Mindig a munkaműveletnek megfelelő motorfordulatot, áttételt, nyomatékot állítja be, nem pörgeti túl a motort, ami hosszabb élettartamot jelent kisebb fogyasztás mellett. Maximum 1700-as fordulaton szépen dolgoznak a New Holland traktorok. Ez saját magunknak és a bérmunkáknál is fontos.”
 
 

A régi traktorok után a New Holland mezőgazdasági gépekkel megsokszorozódtak az eredmények

Sok gazdatárshoz hasonlóan a New Holland géppark kiépítése Vetési Gáboréknál is egy éles fordulat után vette kezdetét: a 70-es, 80-as években klasszikusnak számító Zetorok és MTZ-k lecserélésével. A gazdálkodó szerint, ez gyakorlatilag minden téren egy új világot jelentett a munkában.
„Hivatalosan egy régi Zetor is épp úgy 160 LE-s volt, mint egy új New Holland, de tudásban és érzésben egy világ választotta el őket egymástól. Amíg a régi gépeket erőltetni, üvöltetni kellett a munkához, a New Hollandok szinte teljes csendben dolgoztak már akkor is. De ami igazán fontos volt, hogy területteljesítményben nem lehetett őket egy kalap alá venni. Rengeteg időt megspóroltunk az első TM 165-össel, amit 2001-ben vásároltam. Több tíz évet dolgozott le nálunk és mindenféle komolyabb probléma nélkül megsokszorozta az eredményeinket. Egyértelmű volt: a New Hollanddal fogjuk folytatni is.”
 
 

Géppark egy New Holland márkanagykövetnél

New Holland traktorok
Ma 120 LE és 400 LE között 10 erőgép dolgozik a földeken az alföldi gazdánál.
Megbízható igáslovakként 3 db New Holland T6030-ast és egy T6.175-öst használnak.
A 2013-as vásárlású New Holland traktorok 6-7000 üzemórával a hátuk mögött is megbirkóznak a trágyázási, bála-, és pótkocsi mozgatási feladatokkal, amit a gazdaság 160 húsmarhájának gondozása megkíván. Plusz ezek az erőgépek végzik a vegyszerezést is a földeken.
2 darab T7.175-ös és egy T7.165-ös a nehéz pótkocsizásokat, kultivátorozást végzi a földeken.
A talajmunkák derékhadára – lazítózás, szántás, vetés – egy T8.330-at és vezérgépként egy New Holland T9030-as traktort használnak.
A New Holland márkakereskedő AGROTEC Magyarország részéről Cs. Tóth Zoltán értékesítő pluszban azt hangsúlyozza, hogy a hibátlan munka bármely gépkategóriában csak csapatmunkában a gazdával valósulhat meg.
„Vetési Gáborék munkáját évtizedek óta segítjük New Holland gépekkel, de az igazság az, hogy a gondos karbantartási munkákkal, szakszerű használattal ezért a sikerért gazdaként Gáborék is ugyanúgy tesznek. A közös munkának gyakorlatilag két titka van. Ha a gazdálkodó élvezni szeretné azt a megbízhatóságot, amit a New Holland márka jelent, akkor becsülje meg, tartsa karban a gépet. Vigye el az előírt időszakos szervizelésekre, válasszon gyári alkatrészeket, probléma esetén konzultáljon a szakszervizzel. A másik az, ami már a mi dolgunk értékesítőként. Tudjunk a talajtípushoz, feladathoz, technológiához ideális felszereltséggel munkagépet ajánlani. Ugyanis, míg a New Holland tudja, hogy mi kell a sikeres mezőgazdasághoz, addig az értékesítő azt ismeri, mi kell helyben a gazdáknak. Így teljes a kép.” – fogalmaz Cs. Tóth Zoltán.
 
New Holland kombájnok
A New Holland kombájnok CX8-as szériáját nem véletlenül kedvelik a gazdálkodók. 750 mm-es, piacon kiemelkedő cséplődobja alacsony dobforgási sebességnél is hatékony munkavégzést biztosít. A betakarítás hatékonyságát pedig nagyban növeli a gépek Opti-Clean rendszere, melyben a tisztítószekrény előkészítő asztallal, előrostával, nagy alsó és felső rostafelületekkel, automatán szabályozott precíziós légárammal dolgozva maximalizálja a gép teljesítményét. De amit Vetési Gábor külön hangsúlyoz a gyakorlati tapasztalatok alapján: a kiemelkedő szalmaminőségük.
„A gazdaságban 3 darab új CX 8.80-as kombájnt használunk, ezek nyári szezonban egyenként mintegy 400 hektárról takarítják be a termést. A szemtisztaságuk is meggyőző, de a szalmaminőség miatt szerettük meg őket igazán. Ez a húsmarhák miatt ugyanis nekünk is fontos a telepen, de van egy partnerünk, aki hatalmas hizlaldát vezet. Ide évente nagyságrendileg 5000 nagy kockabálát készítünk. Ezeknél nincs mese, kifogástalan minőségű szalma kell, vagy nem tudunk bálázni. A New Holland kombájnjaink ezen a téren is tökéletesek, a betakarítás után nagyon szép szalmát hagynak hátra.”
 
 

Mi teszi a New Holland márkanagykövetet?

Mivel a géppark mellett a hozzáállás is példaértékű Vetési Gáboréknál, a New Holland a gazdát is beválasztotta a márkanagykövetek szűk, elit közösségébe. A megtiszteltetés lehetőségeket és teendőket is jelent.
„Sokat segítek a gazdatársaknak gépvásárlási kérdésekben, referenciagazdaságként sűrűn mutatom be az egyes erőgépek, kombájnok képességeit a gyakorlatban. Nagyon jó a kapcsolatunk az AGROTEC Magyarországgal, számíthatunk rájuk és ez kölcsönös. Márkanagykövetként folyamatosan hívnak minket szakmai programokra, kiállításokra, legutóbb egy 2 hetes USA-beli utazást is felajánlottak, de ha gazdálkodik az ember, akkor a munka az első. Nálunk a fiamon keresztül a generációváltás is rendben lesz, így remélem a jövőben is minden így marad.”
 
Megbízható mezőgazdasági gépmárkát keres, amire hosszú távon sikeres precíziós gazdálkodást alapozhat? Válassza a New Holland gépeket a magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft.-től! Értékesítőik országos lefedettséggel várják megkeresését!

Cikkünk megjelent a Profi Magazinban és az Agrár Horizont kiadványunkban.

AGROTEC Magyarország Kft.
Cím
: 2900 Komárom, Puskás Tivadar utca 4/a

Telefon:
+36 34 568 520

E-mail
info@agrotec.hu

Írj nekünk

Személyes adatait a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok szerint kezeljük.