Főoldal BLOG New Holland gépek A fiataloknak tudniuk kell: ma a mezőgazdaság 0-24 órában megadja, amiért egy irodában a lelküket el

A fiataloknak tudniuk kell: ma a mezőgazdaság 0-24 órában megadja, amiért egy irodában a lelküket eladják 9-től 5-ig!

18. 10. 2021 , AGROTEC Magyarország

Több ezer agrárvállalkozás jövőjét bizonytalanságban tartja a tény: egyre kevesebb fiatalnak vonzó a mezőgazdaság. Amíg a megoldási javaslatok zöme nem jut túl a fantáziátlan támogatás-növelésen, az olyan gazdálkodók, mint Kovács Bálint, másra hívják fel a figyelmet.

A gazda szerint, aki Pátyon családjával közösen sikeresen oldotta meg, amit a generációváltás a mezőgazdaságban megkövetel, ma főként nem a zsebekben, hanem a fejekben kell rendet rakni. Szomorú ugyanis, de a „paraszt” szó elvesztette a becsületét a rendszerváltás előtt. Ennek a megoldatlan örökségnek pedig még ma is fizetjük az árát. Egyrészt távol tartja az utánpótlást. Másrészt elfedi, amit a gazda fia és lánya is megerősít: ez ma egy olyan világ, ahol bármelyik korosztály kiteljesedhet.
A „modern parasztok” ugyanis nem kézzel, koszosan, hanem több százmillió forintot érő, fejlett mezőgazdasági gépekkel, kényelmesen dolgoznak. Ugyan sokat, de együtt a családdal, a saját törvényeik szerint, közel a természethez. Ez egy személytelenné váló digitális korban olyan alternatíva, amit érdemes megfontolnia bárkinek.
Kovács Bálint New Holland márkanagykövettel, ifjabb Kovács Bálint mezőgazdasági technikussal és Kovács Viktória telepvezetővel beszélgettünk: mi kell ahhoz, hogy sikeresen végbemenjen a generációváltás a mezőgazdaságban?
 
 
 

Generációváltás a mezőgazdaságban: nem pénzből kell több, a „paraszt” szónak kell visszaszerezni a becsületét

Míg az elkövetkezendő években évtizedes tapasztalattal rendelkező „nagy öregek” ezrei vonulnak nyugdíjba a mezőgazdaságból, a fiatalok, akik átvennék a tudást és a birtokokat, elmaradnak.
Sokan egyszerű matematikai kérdésnek látják mindezt, hiszen biztosan „van az a pénz”, ami vonzóvá teszi majd a növénytermesztést és állattartást bárkinek. Azonban Kovács Bálint pátyi mezőgazdász szerint, aki a helyi TSZ megszűnése után kezdte el vállalkozóként a saját útját járni, inkább a társadalmi megbecsültség hiánya okozhat problémát. Az akadályt saját gyermekei is megtapasztalhatták, miközben bekapcsolódtak a 350 hektáros saját területen folytatott klasszikus növénytermesztés, az 1000 hektáros területen végzett mezőgazdasági bérmunkák és 1200 hektáros léptékben zajló béraratás tennivalóiba.
„Édesapám úgy fogalmazott, hogy ha a második világháború után nincs a megszállás, akkor a magyar parasztember Európa legnagyobb tudású, legelismertebb földművesévé válhatott volna. Sajnos nem így történt. Iparosításba fogtunk, lenéztük azokat, akik amúgy nem kisebb feladatot hajtanak végre, mint az ételeinkhez nélkülözhetetlen áruk megtermelése, a külkereskedelemmel pedig gyarapítják az ország vagyonát. Számtalan ország mezőgazdasági kiállítására kilátogattam már, van különbség ezen a téren. Az osztrák gazdák például saját egyenruhában vesznek részt az ünnepségeken, büszkék a munkájukra, a társadalom is tudja, hogy fontos, amit tesznek. Nálunk fennmaradtak a régi tévképzetek. A források adottak, ahogy a kényelmes munkavégzéshez a gépek is. Most az a feladat, hogy a kialakult képen változtassunk. A fiataloknak tudniuk kell: ma a mezőgazdaság képes 0-24 órában megadni mindazt, amiért sokszor súlyos kompromisszumokat kötnek más szakmákban. A médián keresztül át kell adni az üzenetet: a gazdálkodás világa megváltozott, ma több diplomás szakemberek dolgoznak, több tíz vagy épp százmilliós eszközökkel, világszínvonalon. Nincsenek, mert nem lehetnek „ostoba parasztok”, hiszen alkalmazkodni kell a technológiákhoz, reagálni kell az éghajlatváltozásra. Hiszem, hogy emberileg is értékes ez a szakma. Megadja a szabadságot, olyan életforma, ami egyben tartja a családot. Próbáltam a saját gyermekeimnek is megmutatni a szépségeit, és szerencsére sikerült is. Pedig volt, hogy kinézték őket az iskolában vagy félresiklottak párkapcsolatok, mikor rájöttek, gazdálkodók vagyunk. De meglátták, hogy olyan értékei is vannak ennek az életformának, ami egy fiatalnak épp úgy vonzó, mint egy öregebb gazdának.” – meséli Kovács Bálint.
 
 
 

Egy sikeres gazdaságban minden generációnak van saját feladta és szava is

Amikor valaki a sikeres mezőgazdasági generációváltás titkát keresi, Kovács Bálinték Pest megyei gazdaságában emlékeztetnek: ez folyamat, nem pedig pillanat. Ne úgy képzeljük el, mint a staféta átadását a váltófutásban, hiszen a generációknak évekig kell közösen dolgoznia, hogy megosszák a tudást, amit utána közösen gyarapíthatnak tovább.
Ehhez családon belül az évek során kialakultak jó megoldások, illetve láttak máshol számtalan olyan hibát is, amit jobb ezen a téren elkerülni.
„Mi is azt látjuk, hogy az a korosztály, akik a rendszerváltás után visszakapott földeken elkezdték felépíteni a jelen magyar mezőgazdaságát úgy érzi, ideje volna visszavonulni. Nálunk édesapám is ezt tervezi. De ezt nem lehet máról holnapra megtenni. Csak úgy valósulhat meg, hogy bevonjuk azokat, akik átveszik a munkát. A sikeres gazdálkodáshoz, különösen a sikeres családi gazdálkodáshoz ugyanis a legkisebb szegletéig ismerni kell a földeket, amiket megművelünk. Mikor 1989-ben elindultunk a tojástermeléssel, ott voltam a gazdaságban és összeszedtem a tojásokat a tyúkok alól. 2004-ben a területalapú támogatások elektronikus ügyintézésével kezdtem foglalkozni. A testvéremet párhuzamosan a gépek érdekelték, kisgyermekként már édesapámmal tartott a határba, mert imádta a traktorokat. A döntéselőkészítési, elméleti feladatok így hozzám kerültek, míg a műszaki vonal, végrehajtás a testvérem hatásköre. Mindkét terület fontos, mindegyik teljes embert kíván, így szerencsés ez a felosztás, kiegészítjük egymást.” – meséli Kovács Viktória, aki jelenleg a telepvezetői feladatokat látja el a családi gazdaságban. Kertészmérnöki, növényvédelmi mérnöki képesítései mellé a precíziós gazdálkodási szakmérnöki képesítést is megszerezte.
Lényeges volt nálunk a sikerhez, hogy mindenkinek van beleszólása a döntésekbe. Senki sem szeretné, ha mindenről kizárólag az édesapja vagy épp az apósa döntene évtizedekig. Volt, ahol ez akadályozta meg, hogy fennmaradjon egy gazdaság. Az idősebb generáció részéről is szükség lesz rugalmasságra, teret kell engedni az olyan újításoknak is, mint a precíziós mezőgazdaság technológiája. Mivel a gazdaságunkban a család tagjai dolgoznak, így mi vasárnaponként egy közös kávézásnál szoktuk egyeztetni a véleményeket. Nem szükséges, hogy mindenről ugyanazt gondoljuk, de a hétindítás előtt megállapodunk, merre haladunk tovább. Értékeljük mi történt, kitűzzük a további célokat.”
 
 kovacs_balint_800x830-(1).jpg
 


„Gazdaként fiatal korban nem munka után kell hajszolni a kiteljesedést, az az életünk”

Ifjabb Kovács Bálintba édesapja a kezdetek kezdete óta próbálta elültetni a mezőgazdasági munka szeretetét. A 90-es évekig itthon elterjedt rugózatlan ülésű, klímát hírből sem ismerő keleti traktorok helyett ezért amint lehetett, beszerezték a kabinkomfortja miatt dicsért első New Holland traktorjukat. Az erőfeszítés olyan sikeresnek bizonyult, hogy a ma már 2 gyermekes fiatal gazdálkodónak a lába még szinte alig érte el a kuplungot, már édesapjával tárcsázott a határban.
„Ma az irodai munkákat sokkal jobban felkapták. Ott nagy a hajtás, de a munkaidő végén vagy épp pénteken percre pontosan letehetjük a tollat és jó fizetéssel a zsebünkben utánaeredhetünk annak, amit szeretünk. Szép dolog, de sohasem értettem. Ugyanis gazdaként mi fiatal korban se kell, hogy munka után hajszoljuk a kiteljesedést, az az életünk. 16 éves korom óta minden nap ezzel kelek, 6 kor az első fényeknél kint vagyok a határban, a nyulakkal és a fácánokkal. Napközben nyáron jönnek a gólyák, este pedig felbukkannak a rókák. Közben kézzelfogható eredménye van a munkámnak, értelme van. Amit látok szép, amit teszek, megnyugtat. Jó mezőgazdasági gépekkel, ami nálunk kombájnban és traktorban is New Holland, ezt emelt fővel lehet megtenni. Amikor mindezt pedig a műhelyben a kisfiammal is megoszthatom, aki már most jön, segít, az felbecsülhetetlen.” – meséli ifjabb Kovács Bálint.
 
 
 

Gazdálkodás nőként: kemény munka, de hála a családnak gyerekeket és karriert is megadja

A precíziós gazdálkodáshoz lényeges adatok összegyűjtése, differenciált tápanyag kijuttatási tervek kezelése, differenciált vetés ISOBUS kompatibilis erőgépekkel, vagy épp egy silótakarítással járó kosz. Kovács Viktória szerint ez a sor tűnhet kevésbé összehangolhatónak egy irodai álláshoz mérten a gyermekvállalással. Náluk a gyakorlat rácáfol minderre. Míg más területeken a kérdés tényleg az, hogy család vagy karrier, egy mezőgazdásznál az összedolgozó generációknak hála mindig adott lesz család és karrier egyaránt.
„Anyaként a gyerekeket iskolába kell vinni, ha valahová megyünk, sminkelek, felöltözöm, plusz ebéd és vacsora is kell a családnak. Ehhez egy nőnek hivatástól függetlenül kevés időnként még 24 óra is. Ami különbség szerintem, hogy nekem besegít anyukám, hiszen a családi gazdaság összetartó erő. Különösen igaz ez, amikor a szezonális munkák sokasodnak. Egy hajóban ülünk. Lehet, hogy lesznek nehezebb pillanatok vagy feszültségek, de ezeket mindig megoldjuk közösen. Közben 100%-ban rendelkezhetek az időmről, minden feladatot felosztunk családilag. Se én, se a férjem nem tudná elképzelni, hogy mást csináljunk, ez az életünk.”
 
 
 

Jól jönnek a segítőtársak is – precíziós mezőgazdasági eszközök a New Holland mezőgazdasági gépek kényelmével

Legyen szó generációváltásról vagy épp mindennapi növénytermesztésről, a Kovács család szerint a teendőket nagyban leegyszerűsíti a megbízható mezőgazdasági gép. Számukra hosszú évtizedek óta ehhez a „kék”, a New Holland mezőgazdasági gépek jelentik az ideális választást.
„Kampánymunkák idején előfordul, hogy 16-20 órát a kormány mögött kell tölteni. Kulcskérdés, hogy milyen körülmények várnak ránk a fülkében. A New Holland traktorok, kombájnok mindig élen jártak ilyen téren. Csendesek, a kiváló rugózásuknak hála semmilyen rázkódás nem zavarja a kezelőt. Mindent az emberi testhez, a kezünk alá terveztek a mérnökök. Mi teljes felszereltséggel vásárolunk minden gépet, hiszen az automatizálással tehermentesíthetjük magunkat. Miért végeznénk el valamit óránként egy kart 50-szer meghúzva, amikor mindez kiváltható egy gombnyomással is? Sok gazdálkodó nem gondol bele, de az életében nem lesz sokkal több 40-50 tavaszi vetésnél. Érdemes ilyen elvárásokkal mezőgazdasági gépet választani. Kompromisszumok nélkül nekünk ez a New Holland, beleértve a márkakereskedői szolgáltatásokat, szervizelést is. Ezek a gépek a precíziós mezőgazdasághoz lényeges valamennyi technológiával, szoftverrel rendelkeznek. Ez nem csak az inputanyag megtakarítás miatt fontos. A talajelemzéssel, zónatérképezéssel képesek hasonló tudást biztosítani rövid idő alatt, amit helyben egy gazda hosszú évekig gyűjtene össze magának. Ez a generációk közötti váltást is lerövidítheti.”
 

A közös munka kifizetődik: a Kovács családé Magyarország legszebb birtoka 2021-ben
A szemnek szép, a léleknek öröm, a magyar agrárium öröksége szempontjából pedig felbecsülhetetlen. Nem más ez, mint a gazdaság, ahol a profi munkába a birtok szépségének megteremtését is beleértik. Ezeket a szakmailag és esztétikailag egyaránt kifogástalan agrárgazdaságokat keresi már ötödik éve a Magyarország Legszebb Birtoka díj zsűrije. A „Szántóföldi növénytermesztő birtok” kategóriában az AGROTEC Magyarország Kft. jelölése nyomán a dobogó legfelső fokára 2021-ben Kovács Bálinték új, gabonaszárító kapacitásokkal kiegészített farmja állhatott. A generációk közötti sikeres együttműködés, a feladatok felosztásában bevált praktikák terén érdemes tehát adni a család véleményére. Részletek: www.magyarorszaglegszebbbirtoka.hu/verseny
 
 
Precíziós mezőgazdasági megoldásokkal sokszorozná meg családi gazdasága eredményeit? A New Holland márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. csapatával teljeskörű megoldások várják kényelmesen, egy kézből, szakszerű ügyintézéssel!

Cikkünk megjelent az Agrofórum Magazinban
 

AGROTEC Magyarország Kft.
Cím
: 2900 Komárom, Puskás Tivadar utca 4/a

Telefon:
+36 34 568 520

E-mail
info@agrotec.hu

Írj nekünk

Személyes adatait a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok szerint kezeljük.